Jogszabálymódosítások

Módosultak a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény
(Földforgalmi törvény) és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII.
törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII.
törvény (Fétv.) rendelkezései, mely módosítások

  1. JÚLIUS 1-én lépnek hatályba.
    A módosítások:
  • forintban lehet az adásvételi szerződésekben a vételárat meghatározni;
  • szét kell bontani az adásvételi szerződésekben a föld és a rajta álló ültetvény és/vagy
    felépítmény ellenértékét;
  • több föld egybefoglalt vételáron történő értékesítése esetén minden földnek külön –
    külön fel kell tüntetni az ellenértékét;
  • nem minősül használat átengedésnek, ha az erdő tulajdonosai társult
    erdőgazdálkodást folytatnak és a földhasználatot erdőgazdálkodónak, vagy
    többlethasználat alapján tulajdonostársnak engedik át;
  • nem áll fenn elővásárlási jog egyebek mellett (i) az adásvétel tárgyát képező föld
    fekvése szerinti település közigazgatási határától közúton vagy közforgalom elől el
    nem zárt magánúton legfeljebb 20 km távolságra levő közigazgatási határú
    településen legalább három éve életvitelszerű lakáshasználat helyével vagy
    üzemközponttal rendelkező földműves vevő által jelen szerzést megelőzően bármikor,
    bármilyen jogcímen megszerzett – függetlenül ezen szerzés vagy szerzések
    tulajdonjogának jelen szerzéskor való fennálltától vagy már fenn nem állásától – föld
    összes területével együtt összesen 10 hektár területnagyságot meg nem haladó
    további föld megszerzése” esetén;
  • az elővásárlási jog legkésőbb a kifüggesztési eljárási szakaszban az elővásárlási
    jognyilatkozat átvételére jogosult jegyző előtt a benyújtásra vonatkozó formalitás
    szerint vonható vissza;
  • az adásvételi szerződésnek a 23/A. § (1) bekezdésében meghatározott – NAK eljárása
    során – szempontoknak való megfelelése értékelésének során figyelembe kell venni
    egyebek mellett : az adás-vételi szerződés szerinti vevő, illetve a jegyzék szerinti
    elővásárlásra jogosultak tulajdonában álló földek birtokmérete ga) között
    nagyságrendbeli különbözőség áll fenn, gb) és a település üzemeinek átlagos mérete
    között nagyságrendbeli különbözőség áll fenn, és emiatt az adásvételi szerződés
    szerinti vevő vagy a jegyzék szerinti elővásárlásra jogosult szerzése esetén nem
    érvényesülne a kis gazdaságok stabil működésének és további fejlődésének a
    preambulumban rögzített birtokpolitikai elve;
  • visszatért a vételár nagyságát korlátozó korábbi szabály – megszűnt a hatósági ár –
    vagyis az, hogy az erdőnek nem minősülő föld esetén a földnek – indexálással
    meghatározott – 20 éves termelési időszakra számított jövedelemtermelő
    képességét, nem haladhatja meg a föld ára;
  • kizárólagos tulajdonban lévő föld esetében, ha a földhasználó a haszonbérleti
    szerződés időtartamát meg kívánja hosszabbítani, vagy annak lejáratát követően új
    haszonbérleti szerződés keretében tovább kívánja használni a földet és a tulajdonos
    részére az ajánlat közlése „lehetetlen” (ismeretlen a tulajdonos vagy ismeretlen
    helyen tartózkodik) vagy a „meghiúsul”, mert a postai küldemény a „címzett
    elköltözött” vagy a „címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza, az ajánlatban
    foglaltakat elfogadottnak kell tekinteni;
  • a kifüggesztés időtartama 30 nap lett;
  • Ptk.-nak a megállapodáson alapuló szerződésátruházásra vonatkozó rendelkezéseit
    földre nem lehet alkalmazni;
  • az egyes szerződések esetén alkalmazandó haszonbérleti díjmódosítási eljárásban a
    kezdeményezést követően, de még a perindítás előtti egyezségkötés lehetőségét
    megengedi a törvény szabályozás kiegészítésével.
  1. 06.23.